Labdarúgás
Végeredmény - ZTE FC II.
- Kategória: Felnőtt csapat
- Feltöltve: 2023-09-11 14:44:05
ZTE FC II. - Komárom VSE 3:0
ZTE FC II. - Komárom VSE 3:0
Szombaton a mögöttünk egy pozícióval hátrébb elhelyezkedő ZTE FC II. otthonába utazunk.
Az előző szezonban mindkét alkalommal emlékezetesre sikerült a találkozás, hiszen hazai pályán 7:0 arányú győzelemmel zárult a mérkőzés, idegenben viszont egy emberhátrányban kiharcolt 2:2-es döntetlen lett az összecsapás vége.
A mérkőzés délután egy órakor kezdődik a ZTE Arénában.
Kedves szurkolóink!
Csapatunk vezetőedzője László Péter saját elhatározásból úgy döntött, hogy nem folytatja tovább sportszakmai tevékenységét felnőtt csapatunknál.
Ezúton is szeretnénk megköszönni az elmúlt időszakban tanúsított odaadó munkáját az egyesületünkért. A továbbiakban szeretnénk sok sikert kívánni az élet minden területén!
Utánpótlás csapataink előző heti eredményei és a következő fordulók időpontjai
ETO Akadémia elleni mérkőzésünk képei
Így értékelte László Péter az ETO Akadémia elleni mérkőzést.
Három kényszerű csere és hosszabbításban kapott gól a mai mérkőzésen.
Végeredmény:
Komárom VSE - ETO Akadémia 1:1
Az NBIII. Észak-Nyugati csoport 6. fordulójában az ETO Akadémia látogat hozzánk. Ellenfelünk egy győzelemmel és négy vereséggel a tabella 16. helyén áll.
A mérkőzés vasárnap délután négy órakor kezdődik a Molaji Sporttelepen.
Tovább sújtja csapatunkat sérüléshullám, hiszen a tegnapi edzésen kapusunk Maszlavér Edmond egy szerencsétlen vetődés során váll sérülést szenvedett, így rá is kihagyás vár.
Mielőbbi felépülést kívánunk neki is!
Haladás VSE elleni mérkőzés képei
![]() | Labdarúgás 2023-11-18 Bajnoki mérkőzés Csornai SE -Komárom VSE |
![]() | Labdarúgás 2023-10-31 Bajnoki mérkőzés Siófoki Bányász SE -Komárom VSE |
![]() | Labdarúgás 2023-10-05 Bajnoki mérkőzés Komárom VSE -Goldball 94 FC |
![]() | Labdarúgás 2023-10-04 Bajnoki mérkőzés Komárom VSE -Szombathelyi Haladás VSE |
Komárom VSE | 2 |
Budaörs | 0 |
Komárom VSE | 0 |
SC Sopron | 6 |
Komárom VSE | 1 |
Pápai ELC | 1 |
Csornai SE | 0 |
Komárom | 3 |
Dunaújváros PASE | 3 |
Komárom VSE | 3 |
VLS Veszprém | 4 |
Komárom VSE | 2 |