Hírek

Friss tartalommal hamarosan!

Komárom VSE - Lipót SE (1:2)

Október 27. Remek futball idő várta a csapatokat vasárnap kora délután az NBIII Nyugati csoportjának mérkőzésén. Az újonnan feljutó, remekül szereplő Lipót csapatát láttuk vendégül a Molaj Sporttelepen. A mérkőzés 90 percére teljesen igaz volt az a mondás, hogy lövés nélkül nincs gól. Hiába volt csapatunk az egész mérkőzésen mezőnyfölényben, helyzetekben nem igazán mutatkozott meg. Sem hazai illetve sem vendég oldalon nem lehetett komoly lehetőséget feljegyezni az első félidőben. A második játékrész már eseménydúsabb lett. Szinte az első lövés gól lett, Varga Tamás a vendégek játékosa egy lövőcselt követően, 25 méterről ballal lőtt hatalmas gólt. A vendégek találata után aztán magasabb fordulatra kapcsolt a KVSE csapata, Dénes Zsolt kapuja azonban így sem forgott veszélyben. A mérkőzés 80. percében egy kontra után Harsányi duplázta meg a Lipót előnyét. Válasz még jött rá, Csernák Martin ballal lőtte ki a kapu bal sarkát, de több gólt bem tudtunk szerezni. Gól. : Csernák

ESK Ménfőcsanak - Komárom VSE (1:1)

Újabb döntetlent játszott csapatunk idegenben. Vasárnap délután a Ménfőcsanak otthonába látogatott a KVSE csapata. A hazaiak 2 ponttal előttünk álltak a tabellán a mérkőzés előtt így egy esetleges győzelemmel előzhettünk volna. A játéktér állapotba erősen befolyásolta a mérkőzés 90 percét. Az egész találkozóra jellemző volt, hogy többet volt levegőben a labda mint a földön. A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, az első 15 percben jobban alkalmazkodtak a körülményekhez. Pontrúgásaik rendre gólveszélyt jelentettek, azonban hol Rigó védett bravúrral, hol pedig Végh Tibor volt helyen és tudott felszabadítani. A 16. percben a vezetést is megszerezte a győri gárda. Németh lövése megpattant, így Rigónak esélye nem volt hárítani. A kapott gól után csapatunk nem tört meg és egyre többet került a játékszer a hazai oldalra. Komolyabb lehetőség azonban nem adódott egyik kapu előtt sem. A félidő végén Vincze egy szép csel után ballal lőtt centikkel a kapu mellé. A második játékrészben inkább a mezőnyben zajlott a mérkőzés, próbálták a csapatok átjátszani a védelmeket de mindkét oldalon sikertelenül. Egy szemfüles észrevétel után a ménfőcsanaki támadó fél pályáról emelte kapura a labdát, azonban Rigó óriási bravúrral ért vissza a kapujába. A mérkőzés végén abszolút a KVSE nyomott, aminek meg is lett az eredménye. A 85. percben egy kapu előtti kavarodás után Végh Bence pofozta a kapuba a labdát így megmentve 1 pontot. Gól. : Végh B.

Komárom VSE - Mol Fehérvár FC II (3:0)

Hosszú idő után újra sikerült 3 pontot szerezni a csapatnak! Nagyon fontos 3 pontot tartottunk itthon a Fehérvár II. csapata ellen. Tabella szempontjából is de legfőképp önbizalom miatt értékes a hétvégi győzelem. Megszokott időpont helyett, szombat délután került megrendezésre az NBIII Nyugati csoport 10. fordulója. Az egész mérkőzésre mondható, hogy végig a KVSE csapata irányított, mezőnyfölényben játszottunk. Mégis az első találatra a 41. percig kellett várnia a szép számmal kilátogató közönségnek. Ekkora Vincze beadását Csernák Keneseinek, majd Kenő Schillernek készítette le aki jobbal lőtt Gundel-Takács kapujába. A második félidőben a játék képe nem változott. A vendégek kontrajátékra rendezkedtek be amit ha kellett védelmünk magabiztosan reagálta le. Arról, hogy ne kelljen izgulnunk a győzelem miatt előbb Csernák gyönyörű kapás lövése kötött ki a fehérvári kapuban majd nem sokkal később Vincze Viktor állította be a végeredményt. Gól. : Schiller, Csernák, Vincze

Pápai Perutz FC 1:1 Komárom VSE (1:1)

A tabella 3. helyén lévő Pápa csapatához utazott a KVSE csapata. Ellenben velünk, a hazai csapat remek formának örvendett a találkozót megelőzően. Ennek ellenére csapatunk szerezte meg a vezetést a mérkőzés elején már, Végh Bence fejese után. Az első játékrész első felében abszolút csapatunk irányított, mezőnyfölényben játszottunk. Majd ismét a semmiből kaptunk gólt, egy előre vágott labdára csapott le a hazaiak támadója aki Rigó lába között juttatta a labdát a kapunkba. A gól után a hazaiak lettek kezdeményezőbbek, de komoly helyzetet nem tudtak kialakítani. A félidő előtt megfogyatkozott a komáromi csapat. A pápai kapu előtti kavarodás után tömeg jelenet alakult ki majd a játékvezető Hajbát emelte ki majd küldte idő előtt az öltözőbe. A második félidőben a hazaiak a kapunkhoz szögeztek bennünket, sorra jöttek a veszélyes beadások illetve lövések. A 10 emberrel védekező csapatunk foggal, körömmel küzdött a pályán. A mérkőzés vége előtt akár a mérkőzést is megnyerhettük volna. Előbb Schiller húzta meg a bal oldalt beadására éppen hogy lemaradt Csernák. A sípszó előtt egy kontra támadás után Végh Bence ballal tekert lövése pedig centikkel kerülte el Keserű kapuját. A végén maradt az 1:1-es állás. Gól. : Végh Bence

Gyirmót FC Győr 3:0 Komárom VSE ( 1:0)

3:0 NB III. Nyugati csoport 26. forduló Játékvezetők: Szalai László (Mohos Milán - Baráth Noémi) Komárom VSE: Szatmári - Huszárik, Kovács, Musitz (c), Szekér - Bán, Kiss, Végh B., Csonka (Solymos 65. perc) - Végh T., Folmer Vezetőedző: Bozsik Péter Gyirmót FC Győr II: Rusák - Nagy B., Lengyel, Présinger, Papp - Szegi (Kőris 57. perc), Veres Sz., Szalánszki, Paku (Kőris 57. perc) - Farkas Z.(c) (Irmes 73. perc), Máté Vezetőedző: Nagy László Bátran kezdett a Komárom VSE, amely valóban nagyon megerősödött a télen. Minden csapatrészükbe, olyan rutinos játékosok érkeztek, mint Szatmári, Huszárik, Kiss vagy Folmer. Sok eddigi NB III - as ellenfelünkkel ellentétben, nem is álltak be védekezni, hanem motiváltan és nyíltan futballoztak. Ezzel talán egy kicsit meg is lepték, a mi fiatal csapatunkat és így nagyon jött, hogy a 24. percben vezetést szereztünk. Ekkor egy bal oldali beadás után, a Máté elől felszabadítani akaró védőkről pattant fel a labda. Erre a leggyorsabban, Farkas Zoltán reagált és tíz méterről, kapásból a hosszú sarokba lőtt (1 - 0). A gól után, egy kicsit nyugodtabban játszott a csapatunk, de továbbra is sokat kezdeményezett a vendégcsapat is. A második félidőben is hasonló volt a játék képe és ismét nagyon időpontban szereztünk gólt. A 79. percben, Irmes a jobb oldalról, pontosan adott középre, ahol Máté János megelőzte a védőket és a hosszú sarokba perdített. (2 - 0). A hajrában már teljesen kitámadott a Komárom, de a mezőnyfölényük ellenére, igazi gólhelyzetet nem tudtak kialakítani. Az utolsó percekben pedig, a belső védő Kovács hibázott középen és így Borkai Ádám, egyedül léphetett kis és magabiztosan ki is használta a ziccerét (3 - 0). Egy kicsit csalóka végeredmény született tehát ezen az NB III - as bajnoki mérkőzésen, mert a mutatott játékot illetően, nem volt ekkor különbség a két csapat között. Ezt a játékot azonban gólokra játsszák és ezeket ma a Gyirmót második csapat rúgta. Nagy László vezetőedző értékelése: Nagyon örülök annak, hogy győztünk, mert ez volt az elsődleges célunk. Ismét sokat segítettek a cserék, mert jól szálltak be és sokat tettek hozzá a mérkőzéshez. A mutatott játékunk előtt, azonban értetlenül állok, mert az nagyon gyenge volt. Én azonban úgy tanultam, a régi nagy edzőktől, hogy az ilyen sikerek az igazán értékesek. A jövő héten viszont, ki kell javítanunk a hibáinkat, mert a Puskás Akadémia második csapata klasszisokkal jobb ellenfél lesz. Bozsik Péter vezetőedző értékelése: Mi futballoztunk és a Gyirmót FC Győr második csapat rúgta a gólokat. Nem is nagyon tudok semmi mást mondani erről a mérkőzésről, mert ebben a mondatban minden benne van. Eltüntettük a különbséget, amely a bajnoki tabellán van a két csapat helyezése között, mert a mezőnyben valóban jól játszottunk. A védekezési hibáinkat, a hazai csapat azonban könyörtelenül kihasználta. Forrás: Gyirmót Fc

FC AJKA - KOMÁROM

2 -1 Szombaton délután az FC Ajka csapatát fogadtuk vendégül. Sajnos már a 8. Percben két gólos hátrányba kerültünk. Ezek után kezdett ébredni a csapat de a szünetig nem változott az eredmény. A második félidőben egy öngóllal visszajöttünk a meccsbe és nyomást gyakoroltunk a vendégekre. Azonban Katona belépőjét durvának ítélte meg a játékvezető majd egyből piros lapot mutatott fel neki. Egy szabadrúgás után megszerezte az Ajka csapata a harmadik gólját amivel eldöntötte a mérkőzést. A végén még Takács is megsérűlt így 9 emberrel fejeztük be a mérkőzést. Komárom VSE 1:3 FC Ajka (0:2) Gól.: Pákai ( öngól ) Kiállítva: Katona

Három pont ide...

Gyorsjelentés Diósdról. Csapatunk 1:0-ás hátrányból fordítva nyerte meg a mérkőzést 1:2-re. Diósdi TC 1:2 Komárom VSE Gól.: Véght T, Folmer

Komárom VSE - Csornai SE 0-0

Videó összefoglaló

A III. kerület ellen

Március 25. Szombaton kora délután fogadjuk a 6.helyen álló III.Kerület csapatát. A mérkőzés a Molaj sporttelepen lesz megrendezve 14:00-ás kezdéssel. hírek, hogy Takács Zoltán, Kiss Károly és Katona Attila papírjai is rendben vannak így akár ők ma már pályára léphetnek. Hajrá Komárom !

A III. kerület ellen

Február 19. A Budapest Honvéd II. csapata ellen kezdte meg a tavaszi bajnokságot a Komárom csapata vasárnap kora délután. Szatmári - Hajmási, Kovács, Musitz, Szekér - Végh B, Huszárik - Sipőcz, Végh T, Solymos - Folmer összeállításban kezdtünk meg a mérkőzést. Az egész 90 perc alatt érezhető volt, hogy mindkét csapat a győzelemre játszik. Ennek ellenére inkább a mezőnyben zajlott nagyobb csata mint a kapuk előtt. Az első játékrészben egy hazai szöglet jelentett veszélyt a kapunkra míg nálunk Végh T. fejese szállt a kapu fölé. A második félidőben mindkét csapat jobban kinyílt így mozgalmasabb lett a mérkőzés. Szatmárinak kellett hárítania két kellemetlen lövést. A hazaiak kapusának nagy bravúrt nem kellett bemutatnia, támadásaink utolsó passzaiba vagy beadásaiba sorra hiba került. Aztán jött a nem várt pillanat, egy jobb oldali beadásba nem ért bele senki a 84. percben és a labda érintés nélkül a kapunkba került. Budapest Honvéd II. 1-0 Komárom VSE ( 0:0 )

A III. kerület ellen

Február 18. Vasárnap délután megkezdődik a tavaszi rajt. A Budapest Honvéd II. csapatához utazik a kissé megújult csapatunk. A céljaink eléréséhez minden mérkőzésen a maximumot kell majd nyújtani a srácoknak. A kerethez csatlakoztak új játékosok is. Folmer Krisztián Csornáról, Solymos Zoltán a BKV-tól, Huszárik Zsolt, Kiss Károly, Szatmári Zoltán, Katona Attila Tatabányáról, Takács Zoltán Ausztriából, Kovács István Dorogról érkezett hozzánk. Kiss, Katona, Takács azonban még a holnapi találkozón nem léphetnek pályára. A mérkőzés a Bozsik stadionban lesz megtartva 14:00-kor ! Hajrá Komárom !
© Komárom Városi SE 2016 ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
Komárom Városi SE 1947
Labdarúgás
Herczeg Csaba szakosztályvezető +36 30 414 29 48
1 | 2
Mérkőzések